Peccioli - ahol a merész modern építészet találkozik a középkori faluval

Casa Delizia vendégeként minden arról szól, hogy az ember megtanul újra lélegezni, lassan, élvezettel, felszabadultan. De még a legnagyobb nyugalomra vágyó vendég is érzi néha: jót tesz egy kis kirándulás, csak úgy, kíváncsiságból. Peccioli éppen az a hely, ahol Toszkána szelíd hullámai közé egy kis derűs váratlanság is keveredik.

Séta Peccioli utcáin - múlt és jelen egyetlen pillanatban

Peccioli első ránézésre pontosan az, aminek egy toszkán falunak lennie kell: macskaköves utcák, néha túlságosan is szűk kapualjak, rózsaszín házfalakon buján kapaszkodó borostyán. Aztán a következő pillanatban, mintha a falu maga is egy tréfát űzne, váratlanul ott magasodik egy üvegfalú, aranyhangulatú lépcső, vagy egy kortárs szobor a régi kút mellett. Itt minden lépés egy kis időutazás - oda és vissza.

Amikor a falu formát bont

Peccioliban a hagyomány nem haragszik a jövőre. Sőt, meghívja vacsorára, talán egy pohár chiantira is. A középkori harangtorony mellett derűs önbizalommal nyújtózik egy űrkorszakot idéző kilátó. Van, ahol a házfalon át egy szürreális acélhíd vezet át a szomszédos térre, és közben úgy érzi az ember, mintha csak egy kortárs művész álmodta volna ezt az egészet egy hosszú, toszkán ebéd után.

Peccioli hangulata - hogyan hat a lélekre ez a kettősség?

Az egyik pillanatban még azt hiszi a látogató, hogy mindjárt előbukkan egy lovag a sarkon, aztán ráeszmél, hogy a következő installáció akár egy berlini galériában is lehetne. Ez a falu egyszerre szelíd és bátor, múltba kapaszkodó, de nem fél a jövőtől sem. Valahogy minden összefér, és közben az ember elmosolyodik: lehet, hogy a stílus néha éppen attól stílusos, hogy nem akar mindenáron egyetlen arculathoz ragaszkodni.

Mit érdemes megnézni Peccioliban?

Peccioli nem arról szól, hogy minden sarkon egy „ezt látni kell” lista várja a vendéget. De ha már itt jár valaki, érdemes felfedezni a modern hídjait, a hihetetlen kilátót, az apró kortárs szobrokat, a meglepően dizájnos könyvtárat vagy épp a panorámás kávézót. És persze a klasszikus, toszkán harangtorony sem maradhat ki, főleg, ha az ember szereti, amikor egyszerre harangoznak a réginek és az újnak.

A lecsengés

Estére, mikor visszatér az ember Casa Deliziába, mintha a lába alatt is kissé másképp kopogna a kövezet. Peccioli nem tolakszik, csak megmarad emlékeinkben - mint egy dallam, amit véletlenül hallott meg valaki egy nyitott ablakon át. Hónapokkal később is eszébe jut az a furcsa lépcső, az az apró, modern szobor a régi fal tövében. És talán az is, hogy van olyan hely a világon, ahol a múlt és a jövő nem összevesznek, hanem együtt sétálnak le egy macskaköves utcán.